Minden - Kommunikáció

Minden - Kommunikáció

Schwarzenegger úgy gondolja, pocsékul kommunikálnak a környezetvédők

Két dolog, ami segíthet, hogy célba találj az üzeneteddel

2017. december 22. - FITmind

Arnold Schwarzenegger hosszú és eredményes utat járt be. A testépítő fiúból nem pusztán színész lett. Eljutott Kalifornia kormányzásáig, ma pedig sikeres üzletember. Megtanulta, hogy a kitartás és a kemény munka mellett a hatékony kommunikáció is elengedhetetlen eleme a sikernek.  Nézzük, mi az a két dolog, amire szerinte fontos figyelni, hogy célba találjunk az üzenetünkkel.terminator_green.jpg

A Tim Ferriss Show podcast-ban a hallgatók kérdéseit olvasták fel Schwarzenegger-nek. Volt közöttük olyan, amely a testépítéssel, az ingatlan befektetéseivel és a politikai szerepvállalásával kapcsolatos.

Az egyik érdekes kérdés így hangzott: "Mi az, ami mások szerint őrültség, ennek ellenére ön hisz benne?"

Azonnal ez jutott Schwarzi eszébe:

A legtöbben azt hiszik, nem lehet úgy környezetet védeni, hogy közben a gazdaság ne sérüljön.

Szerinte igenis, lehet!

Szívügye a téma, és be is bizonyított a kormányzósága ideje alatt (2003 - 2010), hogy lehet gazdaságot fejleszteni, miközben védjük a környezetünket.

(Schwarzenegger keresztülvitt egy törvényt, amely 2020-ig az üvegházhatású gázok kibocsátásának 25 százalékos csökkentését irányozza elő az amerikai szövetségi államban. Emellett szorgalmazza, hogy háztetőkre szerelt napelemekkel 2018-ra egymillió otthon energiaszükségletét fedezzék megújuló forrásból Kaliforniában. - harmonet.hu)

Elmondta, nagy öröm számára, hogy ennyire sok lelkes környezetvédő van, de azt is, hogy sajnálatos, mennyire pocsékul kommunikálnak.
Nem arról beszélnek, mi a katasztrofális probléma a JELENBEN, hanem állandóan arról, mi vár ránk a klímaváltozás miatt tíz vagy ötven év múlva.
Őszintén? Ez hány embert érdekel, vagy késztet cselekvésre? - teszi fel a kérdést Schwarzi.

Az emberi elmét nem csigázzák fel a (távoli) jövőben bekövetkező események. A klímaváltozás katasztrófáját nem tudják (még) átérezni.

Azt kellene hangsúlyozni, hogy mi történik MA.

Évente 7 millió ember hal meg környezetszennyezés miatt. A balesetek, öngyilkosságok vagy terrorcselekmények következtében elhunyt áldozatok száma együttvéve nincs ennyi! A környezetszennyezés ma az első számú gyilkosunk - mondta Schwarzenegger.


Egy kiváló hasonlattal támasztja alá érvelését. Ha beszállítanak valakit a kórházba lábsérüléssel, nem azon kezdenek el tanakodni az orvosok, hogyan állítják majd helyre a lábat, kell-e gyógytornára járni, hanem azonnal nekilátnak a seb vagy a törés ellátásának.

 

 Tehát, a Schwarzenegger recept, hogy (még) hatékonyabban kommunikálhassunk:

  1. érvelj a JELEN helyzettel, ezt jobban át tudja érezni a célközönség
  2. használj ANALÓGIÁT, a hasonlattal könnyebben megértik a mondanivalód (a témában értékes cikket lehet olvasni a copyblogger.com oldalán

 

(Fotó: Pinterest) 

 

Rizsányi Rózsa

Tartalommarketing, PR és kommunikáció

A bejegyzés trackback címe:

https://igykommunikaltokti.blog.hu/api/trackback/id/tr6713517951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2017.12.23. 19:20:16

Egy elég jól kommunikált összefoglaló a globális problémákról, a felmelegedésről:

egyvilag.hu/temakep/078.shtml

Kelly és a szexi dög 2017.12.23. 19:20:27

Mútkó is pont ezt mondta: no fate but what we make...

FITmind 2017.12.23. 19:30:33

@Szalay Miklós: Köszönjük a hasznos linket!

CoolKoon 2017.12.24. 22:09:51

A környezetvédelemmel elsősorban az a baj, hogy a leghangosabb szószólóik pont ugyanolyan dogmatikus (és idegesítő) ideológusok, mint pl. a nyugati komcsik vagy a bioguruk. Attól pedig, hogy ők hisznek a dogmáikban, erről még nem fogják tudni meggyőzni az embereket. Még ha házról házra fognak járni (mint a jehovisták), akkor sem. Ugyanis képesek figyelmen kívül hagyni az ellentábor legkomolyabb érveit is (pl. "nem lesz villany"), amivel csak azt érik el, hogy sokan (többek között én is) egy kalap alá veszik őket a többi káros szektával. Ez pedig öbmagában nemcsak kommunikációs probléma, hanem sokkal inkább a reális alternatíva meglétének a hiánya, amit dogmatikus kijelentésekkel pröbálnak meg ellensúlyozni. A svájci néger környezetvédelmi bravúrja szerintem főleg abból állt, hogy igyekezett nem belemenni a részletekbe, hogy nehogy olyan kijelentésekre ragadtassa magát, ahonnan nincs visszaút (pl. az osztrákok vagy Merkel esete az atomenergiával). Abban pedig tényleg igaza van, hogy ez fontos, mert végső soron a népharag mindig a politikus ellen irányul, nem pedig a kibicek ellen.

FITmind 2017.12.24. 22:11:00

@CoolKoon: Köszönöm a hozzászólást!
süti beállítások módosítása